Hírek

Elérhetőségek

TELEPÜLÉSI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT

 

TELEPÜLÉSI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT

Hátrányos helyzetű tanulók, fiatalok számára

Dorogháza Község Önkormányzata az EFOP 1.5.3.-16 „Humán szolgáltatások fejlesztése Mátraterenyén és partnertelepülésein” című projekt keretei között ösztöndíj pályázatot hirdet.

A települési ösztöndíj pályázat céljai:

- a tanulók megszerezhessék a képességeik szerinti legmagasabb elérhető iskolai végzettséget

- a fiatalok településhez való kötődését erősítse

- segítse a fiatalt képességeinek maximális kibontakoztatásában

Célcsoport: 16 – 23 éves korig, középfokú és felsőfokú oktatásban résztvevők

Elvárás az ösztöndíjastól, hogy mindent megtegyen azért, hogy megszerzett tudását közvetve vagy közvetlenül a település érdekében is kamatoztassa. Akár úgy hogy a településen vállal munkát (amennyiben adott a lehetőség) akár úgy, hogy az ösztöndíj folyósítása alatt és az azt követő két évben a településen folyó fejlesztési folyamatokban és programokban önkéntesen és aktívan részt vesz.

Az ösztöndíj segítségével azok a családok is támogatáshoz juthatnak, akik szocioökonómiai státuszuk alapján nem a legszegényebbek közé tartoznak.

Az ösztöndíj kérelmek értékelésére a település 3 fős bíráló bizottságot hoz létre, melynek tagjai: önkormányzati képviselők.

A bizottság pontrendszer alapján dönt a kérelmekről. Elérhető maximálisan 10 pont.

Alábbiak szerint:

- Tanulás iránti motiváció: 4 pont

(utolsó tanévben bizonyítvány átlaga )

- Feltételek vállalása: 2 pont

(a településen történő elhelyezkedés és/vagy önkéntes munka)

- Nagycsaládban vagy egyszülős családban él: 3 pont

- Egy főre jutó jövedelem: 1 pont

A bizottság a kapott pontszámok alapján rangsorolja a kérelmezőket.

Az ösztöndíj időtartama: 10 hónap (2018. szeptember 1. – 2019. augusztus 31.)

Az ösztöndíj folyósítása minden tanév végén felülvizsgálatra kerül.

Támogatható fiatalok száma: 4 fő vagy 5 fő

Csak Dorogháza-i állandó lakcímmel rendelkező fiatal támogatható. A pályázók formanyomtatványon nyújthatják be igényüket a települési önkormányzathoz.

Határidő: 2018. augusztus 15.

A pályázat elbírálásáról augusztus 27-ig írásban kapnak tájékoztatást.

A támogatott fiatallal az önkormányzat szerződést köt.

Dorogháza Község Önkormányzata

Csatolmány(ok):